A Vredestein márkáról

 

Több mint egy évszázadnyi szakértelmünk lehetővé tette, hogy tovább finomítsuk a gumiabroncs-innováció és -teljesítmény művészetét, ami a Vredestein márkát Európa egyik első osztályú gumiabroncsgyártójává tette.

Európai örökségünk által alakítva és a tökéletes vezetési élmény megteremtésére irányuló jövőképünk által vezérelve diktáljuk az iramot a gumiabroncs-technológia globális jövőjének formálásában. A 110 éves történelmünk során levont tanulságok megőrzésével, valamint az innovatív K+F központokon és teszteléseken keresztül a jövőnkbe való befektetéssel továbbvisszük örökségünket a következő generáció számára.

Jövőképünk:

A Vredestein jövőképe mindig is ugyanaz volt. Újraértelmezni a közlekedés módját olyan gumiabroncs-termékek tervezésével és fejlesztésével, amelyek a teljesítmény, a biztonság és az irányíthatóság terén globális mércét állítanak fel. A kutatásba és fejlesztésbe történő beruházásaink révén továbbra is úttörő szerepet töltünk be, és olyan gumiabroncs-termékeket gyártunk, amelyek minden évszakban kivételes vezetési élményt nyújtanak a felhasználóknak.

Értékeink:

A gondolkodásmódunkat az értékeink határozzák meg. Ezek azok az alappillérek, amelyek minden döntésünk során vezérelnek, és előre visznek bennünket abba a jövőbe, amelynek részesei szeretnénk lenni. A Vredestein globális közösségének minden egyes tagja számára az értékeink azok, amelyek arra ösztönöznek minket, hogy teszteljük és feszegessük a határokat a tökéletes vezetési élményre való törekvés során. A Vredestein márka értékei azok, amelyeket minden tevékenységünk és minden általunk létrehozott újítás során szem előtt tartunk, és amelyeket az Apollo Tyres Ltd. tagjaként mindig a globális vállalati értékeink irányítanak. 

Jövőnk:

Az újítások márkája vagyunk. Alaposan megismertük a gumiabroncs-tervezés és a gumiabroncsok működésének alapjait, és számunkra a jövő arról szól, hogyan tökéletesítsük a termékeinket és eljárásainkat. Mindezt úgy, hogy az általunk gyártott termékek és az azoknál alkalmazott gyártási folyamatok a ma és a holnap generációinak javát szolgálják.

Környezetünk és a benne fellelhető erőforrások védelme mindannyiunk felelőssége. Globális márkaként elkötelezettek vagyunk a fenntartható megoldásokba való folyamatos beruházások terén a gumiabroncsok tervezésekor, gyártásakor, forgalmazásakor és ártalmatlanításakor. Kezdve a gumiabroncsainkat alkotó nyersanyagoktól az említett anyagok élettartamának végén történő újrahasznosíthatóságig továbbra is azon dolgozunk, hogy iparágunk jövője mindannyiunk számára tartós és gyümölcsöző legyen. 

Több mint egy évszázadnyi szakértelmünk lehetővé tette, hogy tovább finomítsuk a gumiabroncs-innováció és -teljesítmény művészetét, ami a Vredestein márkát Európa egyik első osztályú gumiabroncsgyártójává tette.

Európai örökségünk által alakítva és a tökéletes vezetési élmény megteremtésére irányuló jövőképünk által vezérelve diktáljuk az iramot a gumiabroncs-technológia globális jövőjének formálásában. A 110 éves történelmünk során levont tanulságok megőrzésével, valamint az innovatív K+F központokon és teszteléseken keresztül a jövőnkbe való befektetéssel továbbvisszük örökségünket a következő generáció számára.

Jövőképünk:

A Vredestein jövőképe mindig is ugyanaz volt. Újraértelmezni a közlekedés módját olyan gumiabroncs-termékek tervezésével és fejlesztésével, amelyek a teljesítmény, a biztonság és az irányíthatóság terén globális mércét állítanak fel. A kutatásba és fejlesztésbe történő beruházásaink révén továbbra is úttörő szerepet töltünk be, és olyan gumiabroncs-termékeket gyártunk, amelyek minden évszakban kivételes vezetési élményt nyújtanak a felhasználóknak.

Értékeink:

A gondolkodásmódunkat az értékeink határozzák meg. Ezek azok az alappillérek, amelyek minden döntésünk során vezérelnek, és előre visznek bennünket abba a jövőbe, amelynek részesei szeretnénk lenni. A Vredestein globális közösségének minden egyes tagja számára az értékeink azok, amelyek arra ösztönöznek minket, hogy teszteljük és feszegessük a határokat a tökéletes vezetési élményre való törekvés során. A Vredestein márka értékei azok, amelyeket minden tevékenységünk és minden általunk létrehozott újítás során szem előtt tartunk, és amelyeket az Apollo Tyres Ltd. tagjaként mindig a globális vállalati értékeink irányítanak. 

 

Miért a Vredestein?